0036.20.939.2722

A Duna és az árterek Fotópályázat Eredményhirdetés



A Duna és az árterek Fotópályázatunk lezárult. A bírálóbizottság kiválasztotta a díjazott fotókat, valamint a kiállításra kerülő képeket.

Nagyon sok szép kép született, köszönjük minden kedves résztvevőnek a beküldött műveket.

 

Díjazottak:

I. helyezett: Klép Sándor – Egy más világ kapuja

II.helyezett: Kovács – Ferencz Viktória – Hullámzás

III.helyezett: Kovácsné Pécsy Katalin – Fény-árnyék Dunaalmásnál

 

Kiállítás részvevői:

– Őri György – Erdős holtág

– Tibai László – Pentele-híd

– Szalai József – Útközben az áradó Duna mentén

– Jónás Zoltán – Kövezés

– Hegedűs Virginia – Név nélkül

– Klép Sándor – A zsonglőr

– Mekler Ádám – A dunaújvárosi kikötő az árvíz idején

– Kovács Zsófia – Felfrissülés

– Agárdi Adrienn – A part

– Dorka István – Név nélkül

– Vainel Gyula – Acél folyó

– Pálfi László – Ott maradt

 

A kiállítás megnyitója 2013. szeptember 20-án 16 órakor lesz a Kisapostagi Önkormányzat Kultúrtermében.
A díjakat átadja Dr. Somorácz György, a zsűri elnöke.
Minden kedves érdeklődőt szeretettel várunk!
Schalbert Kisapostag Település Fejlesztéséért Alapítvány